Névadó életrajza

János Sándor Season Ticket

Bérlet leírás: 

Sándor János

Biography: 

Sándor JánosSándor János (1933-2010) a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett kitűnő eredménnyel, még diákként harmadik helyezést ért el a Besanconi Nemzetközi Karmesterversenyen. 1961-75-ig a Győri Filharmonikus Zenekar első karmestere volt, miközben a Pécsi Opera zeneigazgatójaként is dolgozott. 1975-ben a Magyar Állami Operaház karmesterének nevezték ki, 1986 és 1989 között pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola Zenei Tanszékét vezette.

Magyarország vezető zenekarait dirigálta, de vendégkarmesterként több mint húsz ország együtteseit vezényelte. Pályája során rendszeresen foglalkozott fiatalokkal, a Jeunesses Musicales Hungary alapító tagjaként a pécsi Jeunesses Musicales nemzetközi zenekari táborában csakúgy, mint az Alberta-beli Banffban megrendezett Kanadai Ifjúsági Zenekarok Fesztiváljain, de svájci és skóciai Ifjúsági Zenekari Fesztiválokra is hívták vendégkarmesternek.

1991 óta élt Kanadában, ahol a Victoriai Szimfonikus Zenekar, a CBC Vancouveri Zenekara, az Edmontoni Szimfonikusok, a Victoriai Nemzetközi Fesztiválzenekar, a Victoriai Várpsi Zenekar ás a San Diego-i Sonor Együttes vendégkarmestereként dolgozott. 1995 tavaszán vezényelte első alkalommal a Victoriai Ifjúsági Zenekart, majd szeptemberben a Victoriai Egyetem művészeként, az egyetem zenekarának és kórusának igazgatója és karmestere lett, 1998-ban pedig a Victoriai Ifjúsági Zenekar zeneigazgatójának nevezték ki.

Több mint harminc lemez fűződik a nevéhez, Bartók Csodálatos Mandarinja, Táncszvitje, és Magyar parasztdalok felvétele a Bartók teljes sorozat része, a lemezt a Hi-Fi News magazin az év öt legjobb felvétele közé választotta, de a Grand Prix Nationale du Disque Arthur Honegger-díját is elnyerte. Itthon Liszt-díjjal és Érdemes művészi címmel tüntették ki.

Budai Sándor

Reformation 500

Saturday, 28 October, 2017 - 19:00
Richter Hall, Győr

Program:

R. Strauss: Don Juan, op. 20
S. Koussevitzky: Concerto for Double Bass in F minor
F. Mendelssohn-Bartholdy: Symphony No.5 in D major "Reformation", op. 107

More

Olesya Petrova

Carmen

Friday, 5 January, 2018 - 19:00
AUDI ARENA GYŐR

Program:

G. Bizet: Carmen – concert version of the opera

More

Alastair Willis

Romeo and Juliette

Friday, 23 February, 2018 - 19:00
Richter Hall, Győr

Program:

P. Dukas: The Sourcerer's Apprentice
L. Gyöngyösi: Flute Concerto
S. ProkofievRomeo and Juliette - selection from Suites No. 1 and 2

More

Kobayashi Ken-Ichiro

Kobayashi

Thursday, 10 May, 2018 - 19:00
Richter Hall, Győr

Program:

C. M. von Weber: Der Freischutz Overture
C. M. von Weber: Clarinet Concerto in E flat major, op. 74
L. van Beethoven: Symphony No. 5 in C minor, op. 67

More

Back