Névadó életrajza

Sándor János Hangversenybérlet

Bérlet leírás: 

Sándor JánosA Győri Filharmonikus Zenekar bérletsorozata az együttes alapító karnagyáról Sándor Jánosról kapta a nevét. Sándor János 1961-től 1975-ig zenekarunk első karmestere volt. A sorozatban négy hangverseny szerepel.

Névadó életrajza: 

Sándor JánosSándor János (1933-2010) a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett kitűnő eredménnyel, még diákként harmadik helyezést ért el a Besanconi Nemzetközi Karmesterversenyen. 1961-75-ig a Győri Filharmonikus Zenekar első karmestere volt, miközben a Pécsi Opera zeneigazgatójaként is dolgozott. 1975-ben a Magyar Állami Operaház karmesterének nevezték ki, 1986 és 1989 között pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola Zenei Tanszékét vezette.

Magyarország vezető zenekarait dirigálta, de vendégkarmesterként több mint húsz ország együtteseit vezényelte. Pályája során rendszeresen foglalkozott fiatalokkal, a Jeunesses Musicales Hungary alapító tagjaként a pécsi Jeunesses Musicales nemzetközi zenekari táborában csakúgy, mint az Alberta-beli Banffban megrendezett Kanadai Ifjúsági Zenekarok Fesztiváljain, de svájci és skóciai Ifjúsági Zenekari Fesztiválokra is hívták vendégkarmesternek.

1991 óta élt Kanadában, ahol a Victoriai Szimfonikus Zenekar, a CBC Vancouveri Zenekara, az Edmontoni Szimfonikusok, a Victoriai Nemzetközi Fesztiválzenekar, a Victoriai Várpsi Zenekar ás a San Diego-i Sonor Együttes vendégkarmestereként dolgozott. 1995 tavaszán vezényelte első alkalommal a Victoriai Ifjúsági Zenekart, majd szeptemberben a Victoriai Egyetem művészeként, az egyetem zenekarának és kórusának igazgatója és karmestere lett, 1998-ban pedig a Victoriai Ifjúsági Zenekar zeneigazgatójának nevezték ki.

Több mint harminc lemez fűződik a nevéhez, Bartók Csodálatos Mandarinja, Táncszvitje, és Magyar parasztdalok felvétele a Bartók teljes sorozat része, a lemezt a Hi-Fi News magazin az év öt legjobb felvétele közé választotta, de a Grand Prix Nationale du Disque Arthur Honegger-díját is elnyerte. Itthon Liszt-díjjal és Érdemes művészi címmel tüntették ki.

Medveczky

2019. szeptember 19., csütörtök, 19:00
Richter Terem

Műsor:

Dubrovay L.: Ünnepi zene
Bartók B.: A fából faragott királyfi - szvit, BB 74
N. A. Rimszkij-Korszakov: Seherezade, op. 35

Tovább

Linzer

2019. november 19., kedd, 19:00
Richter Terem

Műsor:

J. Haydn: g-moll szimfónia No. 39, Hob I:39
C. Reinecke: D-dúr fuvolaverseny, op. 283
W. A. Mozart: C-dúr “Linzi” szimfónia, No. 36, KV 425

Tovább

Amadeus Live

2020. március 26., csütörtök, 18:00
Győr Városi Egyetemi Csarnok

Műsor:

Miloš Forman: Amadeus

A 8 Oscar-díjat nyert film élő zenekari kísérettel, eredeti szöveggel, magyar felirattal, két részben.

Zeneszerző: Wolfgang Amadeus Mozart

Tovább

Rómától Moszkváig

2020. május 20., szerda, 19:00
Richter Terem

Műsor:

H. Berlioz: Római karnevál - nyitány, op. 9
Dohnányi E.: Változatok egy gyermekdalra, op. 25
P. I. Csajkovszkij: IV. (f-moll) szimfónia, op. 36

Tovább

Vissza