Névadó életrajza

Varga Tibor Hangversenybérlet

Bérlet leírás: 

Varga TiborNem titkolt célja zenekarunknak, hogy a Varga Tibor-bérlet műsorával a fiatalabb közönséget szeretnénk minél nagyobb számban becsábítani a Richter-terembe. Azokat, akikhez ugyan nem áll különösebben közel a komolyzene világa, de nyitottak az ismerkedésre, és szívesen belehallgatnának egy-egy ,,könnyebben emészthető" darabba. Ezért a megszokott nagyzenekari hangversenydarabok helyett a Varga Tibor-bérlet lazább, könnyedebb zeneműveket, a laikusok számára is ismerős dallamokat kínál akár a különböző zenei műfajok ötvözésével.

Névadó életrajza: 

Varga Tibor (1921-2003)

Varga TiborVilághírű hegedűművész, karmester és zenetanár volt egyike korunk legnagyobb előadóművészeinek. Győrben született 1921. július 4-én. Első nyilvános hangversenyét, mint csodagyerek”, hat éves korában adta. Tíz évesen már zenekar élén Mendelssohn e-moll hegedűversenyének szólistájaként lépett föl.

Ekkor került a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Hubay Jenő és Carl Flesch tanítványa volt 1931 és 1938 között. Főiskolásként, tizenhárom évesen készült első hanglemezfelvétele. Tizennégy évesen európai hangversenykörúton vett részt, melyet hamarosan világkörüli út követett. A háborús évek alatt filozófiát tanult a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1947-ben emigrált s Londonban telepedett le. 1949-től harmincöt éven át a detmoldi Zeneakadémia tanára volt, ahol 1954-ben megalapította a nevét viselő kamarazenekart. 1956-ban a svájci Sionba költözött, ahol 1964-től kezdve nyaranként a Varga Tibor Fesztivál művészeti vezetője s tanára volt. Megalapította a hivatásos vonósok képzésére szakosodott „École Supérieure de Musique”-t, ahova az egész világról jelentkeztek a rendkívüli tehetségek.

A tanítás és az önképzés végigkísérte egész életét. Utolsó tanévében a Gráci Zeneművészeti Egyetem vendégtanára volt. Hegedűművészként élete során nagyszerű zenekarok élén lépett föl, kiváló karmesterek (Ansermet, Bernstein, Böhm, Boulez, Dohnányi, Ferrara, Fricsay, Furtwängler, Markevitch, Solti stb.) keze alatt játszott, előadásában újrateremtődtek elsősorban Bartók, Berg és Schönberg művei. Díszpolgára volt több francia és svájci városnak. Számtalan kitüntetést kapott Németországban, Franciaországban, Svájcban és Magyarországon. Váratlanul, a következő tanév teendőit tervezve hunyt el nyolcvankét éves korában 2003. szeptember végén Wallisban.Varga Tibor Takács Jenő, a Burgenlandban élő 101 éves zeneszerző így emlékszik vissza rá: “Varga Tibor egyike volt a legnagyobb tehetségeknek, akivel életem folyamán találkoztam. Játékát Schönberg is nagyra becsülte. Mikor 1955-ben, Londonban találkoztunk, Varga büszkén mutatta Schönberg levelét, melyben többek közt ez állt: El kell ismernem, még sohasem hallottam műveimet ilyen kiváló interpretációban, mint ahogy Varga Tibor játszotta…”

Játékát számtalan hanglemezen örökítette meg az EMI, a Columbia és a Deutsche Grammofon – többek közt a Londoni és a Berlini Filharmonikusok élén. A világhírű Hubay iskola művészetének szellemét – utolsóként távozva – tanítványaira hagyta s mindazokra, akik valaha hallották.

Canadian Brass

2021. október 5., kedd, 19:00
Richter Terem

Győri Filharmonikus Zenekar 

Műsor:

A. Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia, op. 95, „Az új világból”
A világhírű Canadian Brass és a Győri Filharmonikus Zenekar közös műsora
(Bach, Livitsanos, Beatles Tribute, New York City Scapes, Beale Street Blues)

Vezényel: Kovács László

Közreműködik: Canadian Brass

Tovább

Musikverein

2021. november 27., szombat, 15:30
Musikverein Großer Saal, Bécs

ELMARAD!

Győri Filharmonikus Zenekar 

Műsor:

Sz. Rahmanyinov: III. (d-moll) zongoraverseny, op. 30 
Bartók B.: Magyar képek, BB 103  
Kodály Z.: Háry János - szvit 

Vezényel: Berkes Kálmán

Tovább

Opera- és balettzenék

2022. február 5., szombat, 19:00
Richter Terem

Győri Filharmonikus Zenekar 

Műsor:

Kalandos utazás az opera- és balettzenék világában

Vezényel: Berkes Kálmán
 


 


 


 


 


 


 

Tovább

Két Bogányi

2022. április 7., csütörtök, 19:00
Richter Terem

Győri Filharmonikus Zenekar 

Műsor:

R. Wagner: Siegfried-idill, WWV 103  
C. M. von Weber: F-dúr fagottverseny, op. 75 
R. Schumann: III. (Esz-dúr) szimfónia, op. 97, „Rajnai” 

Vezényel: Bogányi Tibor

Közreműködik: Bogányi Bence - fagott


 


 


 


 

Tovább

Vissza