A jazz és a népzene felszabadító találkozása

Folyamatos telt ház és kiemelt érdeklődés övezi a Győri Filharmonikus Zenekar hiánypótló JazzKEDD sorozatát, amely május 12-én ismét különleges koncerttel várja a közönséget. Az est vendége a közel húsz éve meghatározó szereplőnek számító Sárik Péter Trió lesz, aki Koszorús Krisztinával, Koszikával együtt mutatja be az Indulj el című albumot a Richter Teremben.
A produkció különlegessége éppen az eltérő zenei világok találkozásában rejlik. Koszorús Krisztina erős zenei háttérrel, népzenei gyökerekkel és modern, improvizatív hangzásvilággal érkezett a jazz színpadára. Ahogy korábban Sárik Péter fogalmazott róla: „egy gyönyörű, fantasztikus tehetséges energiabomba”. Közös történetük tíz évvel ezelőtt egy jazzfesztiválon kezdődött. „A versenyen való szereplést kihívásként éltem meg, hisz a népzene egy jóval kötöttebb rendszert adott énekesi pályámon. Izgultam nagyon, Sárik Péter volt a zsűri elnöke, aki beletapsolt és belehuhogott az improvizációmba, ez egy erős visszajelzés volt, megnyugodtam, hogy talán van affinitásom a műfaj iránt. Végül a versenyt megnyertem, néhány év múlva Petiék erdélyi turnéján az egyik énekesüket helyettesítettem, a következő közös koncertünk már a Budapest Jazz Clubban volt. A sikeren felbuzdulva elhatároztuk, hogy ezt folytatnunk kell, alapítottunk egy zenekart is” – meséli a zenei együttműködésükről Koszika.

Sárik Péter Trió és Koszika | Fotó: Koszika Facebook oldala
Koszorús Krisztina vallja, a népzene és a jazz kapcsolata sokkal természetesebb, mint azt sokan gondolnák. Bár még mindig vannak, akik a jazzt nehezen befogadható, elit műfajként kezelik, ő éppen az ellenkezőjeként éli meg. „Nálam pont a jazz az, ami a felszabadulást hozza és a népzene az, ami megköt. A mi fúziónkban nagyon áldásosan találkozik és fonódik össze a kettő, hiszen a népdalokat sem hagyományőrző szemszögből közelítem meg, hanem úgy szeretek rá gondolni, mint közös kincsünkre, ami nekünk magyaroknak egy eldugott, közös anyanyelvünk. Sokszor találkozom azzal, hogy a közönség soraiból többen akaratlanul is elkezdik énekelni a dalainkat, hisz nagyon mélyen belénk van kódolva, benne van genetikánkban” – mutat rá az énekesnő.
Az Indulj el című album zenei világa rendkívül sokszínű. A május 12-i lemezbemutató koncerten a közönség magyarországi és erdélyi népdalokkal, székely és csángó motívumokkal, valamint különleges ritmusokkal is találkozhat. A győri koncert így nemcsak egy jazzest lesz, hanem akár egy táncos kulturális utazás is, a hagyomány és modernitás, az improvizáció és ősi dallamok mentén.
Jegyek még vásárolhatóak a JazzKEDD következő koncertjére!
>>JEGYVÁSÁRLÁS <<