
Győri Filharmonikus Zenekar | Sopron
A Győri Filharmonikus Zenekar izgalmas zenetörténeti párhuzam bemutatásával indítja évadnyitó hangversenyének műsorát. Mozart az 1780-as évek elején komponálta A-dúr zongoraszonátáját, amelynek mindenekelőtt fináléja, a Török induló vált népszerűvé. Ám nem marad el mögötte a mű egésze sem: a variációs első tétel kecsesen ringatózó témája 1914-ben a századforduló különös egyéniségű német komponistáját, Max Regert zenekari változatok megírására ihlette, a maga sajátos, későromantikus stílusában dolgozta fel a mozarti tematikát. A két darab ezúttal egymás után csendül fel, lehetővé téve közvetlen összevetésüket. A koncert második félidejében az orosz romantika két jelentős mestere kap szót: először Glazunov reprezentatív Ünnepi nyitányát hallhatja a közönség, majd Csajkovszkij 1876-ban keletkezett, Dante Isteni színjátékának egy tragikus epizódját elbeszélő Francesca da Rimini című szimfonikus fantáziája zárja az estet. A Győri Filharmonikusok élén kedvelt vendégművészük, Alexei Kornienko áll, aki ezúttal zongoraművészként is pódiumra lép.
Műsor:
W. A. Mozart: A-dúr zongoraszonáta I. tétel, KV 331 (13’)
M. Reger: Variációk és fúga egy Mozart-témára, op. 132 (35’)
***
A. Glazunov: Ünnepi nyitány, op. 73 (11’)
P. I. Csajkovszkij: Francesca da Rimini, op. 32, TH 46 (24’)
Vezényel és zongorán közreműködik: Alexei Kornienko
2026. szeptember 28. 19:00 - 21:00 JEGYVÁSÁRLÁS
Balázs Elemér Group – a magyar jazz egyik meghatározó formációja
A 2000-ben alakult Balázs Elemér Group a magyar jazzélet egyik emblematikus együttese, a műfaj hazai nagykövete. A névadó alapító, Balázs Elemér kivételes dobjátéka köré épülő formáció zenéjében a dallamközpontú jazz, a népzenei és világzenei hatások, valamint a különleges ritmikák találkoznak. Sajátos, atmoszférateremtő hangzásuk egyszerre elegáns, lendületes és érzékeny. Zenéjük éppúgy megszólítja a műfaj elkötelezett rajongóit, mint a jazz világával most ismerkedő hallgatót.
2026. szeptember 29. 19:00 - 21:00 JEGYVÁSÁRLÁS
Győri Filharmonikus Zenekar
A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenyének műsora az Ibériai félsziget varázslatos világát idézi fel francia, orosz és spanyol szerzők műveinek megszólaltatásával. A nyitány mi más is lehetne, mint minden idők egyik legnépszerűbb zenés színpadi műve, Bizet 1875-ben Párizsban bemutatott Carmenjének bevezető zenéje, amelyet az Orosz Ötök markáns egyéniségű tagja, Rimszkij-Korszakov csillogó hangszerelésű Spanyol capricciója követ 1887-ből. Egy esztendővel korábban, 1886-ban, eredetileg zongorára komponálta Isaac Albeniz nyolc tételes, Spanyolország különböző tájai és zenéjük előtt tisztelgő, világsikert aratott szvitjét, amelyből ezúttal részletek hangoznak el Enrique Arbós hangszerelésében. Az első félidőt a mexikói származású Arturo Márquez a kubai karnevált idéző temperamentumos darabja, a Conga del Fuego Nuevo zárja. A hangverseny második felében a Burgosból érkezett Fetén Fetén duó, vagyis Jorge Arribas és Diego Galaz varázsolja el a hangszerek valóságos arzenálját felvonultató műsorával a Richter-terem közönségét. Az est karmestere a győri illetőségű fiatal dirigens, Baross Ádám lesz.
Műsor:
G. Bizet: Carmen — nyitány (2’)
N. Rimszkij-Korszakov: Spanyol capriccio, op. 34 (15’)
I. Albeniz: Spanyol szvit — részletek (12’)
A. Márquez: Conga del Fuego Nuevo (5’)
***
A Fetén Fetén és a Győri Filharmonikus Zenekar közös műsora (45’)
Közreműködik: Fetén Fetén
Vezényel: Baross Ádám
2026. október 3. 18:00 - 20:00 JEGYVÁSÁRLÁSOlvass friss információkat, értesülj aktualitásokról, rendezvényekről!
Fenntartó

Főszponzor![]()
Támogatók






![]()