Táncrend az olajlámpa fényében
A tavalyi sikeres programsorozatok után újra élettel telnek meg a 400 éves Zichy-palota terei. A Kalamáris és a JazzKEDD sikereit követi az október 7-én útnak indított Portré című művészeti sorozat, filmvetítéssel és alkotói beszélgetéssel. A kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotójával, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfussal, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával személyesen is találkozhatott a közönség a Zichy-palotában. A Hosszú úton – Korniss Péter fotóművész portréja című, Dala István rendezésében készült film vetítése után a főszereplővel és a rendezővel Sztanó Hédi film- és televíziós rendező, néprajzkutató és néptáncművész beszélgetett.
Hosszú úton - közel fél éve alatt, rengeteg helyszínen forgatták Korniss Péter példaértékű életútját és művészi pályáját bemutató 52 perces alkotást. A Magyar Művészeti Akadémia portréfilmje Kolozsvárról indul, ahol 1937-ben született, majd családjával fiatalon került Magyarországra, erdélyi kötődése azonban egész életében meghatározó maradt. 1961-től 1991-ig a Nők Lapja fotóriportereként dolgozott, majd szabadúszó fotográfusként folytatta munkáját. A hetilap, amely akkoriban mintegy egymillió példányban jelent meg, országosan ismertté tette képeit. Műveit tizenhat ország múzeumaiban és galériáiban mutatták be. 1977-től három éven át a World Press Photo zsűrijének tagja volt, 1983-tól pedig a W. Eugene Smith Memorial Fund nemzetközi tanácsadó testületében is helyet kapott. Korniss Péter 1999-ben fotográfusként elsőként vehette át a Kossuth-díjat.
Életművének egyik legfontosabb fordulópontja azonban nem egy díjhoz vagy kiállításhoz, hanem egy erdélyi faluhoz, Székhez kötődik. Novák Ferenc „Tata” koreográfus, a barátja vitte el oda, és az élmény egész további pályáját meghatározta. Erről még a filmvetítés előtt, a takarásban beszélgettünk vele.
– Maga a fényképezés nagyon izgatott, érdekelt, és teljesen belevetettem magam. Amikor a barátom, Novák Ferenc „Tata” koreográfus elvitt Székre, azt hiszem, akkor dőlt el minden Úgy éreztem, hogy találtam valamit, ami kijelöli az utamat, és azon végig kell mennem. Hát, azóta is ezt az utat járom…
Szék felfedezése nem valamiféle romantikus visszatérés volt a gyökerekhez. Bár Kolozsváron született, városi gyerekként korábban nem ismerte azt a hagyományos paraszti kultúrát, amely később életművének egyik legfontosabb témájává vált. A népi kultúrával a Bihari Együttesben kezdett közelebbről megismerkedni, ahová Novák Ferenc 1961-ben hívta fényképezni. Ekkorra már a Balettintézetben és az Operában is szerzett tapasztalatot a táncfotózás területén, a néptánc azonban egészen másfajta látásmódot kívánt tőle.
– A Balettintézetben szabályosan megtanultam a pozíciókat, az elsőt, a másodikat, a harmadikat, az ötödiket. Fotózáskor tudnom kellett, honnan szép, mikor nem rövidül a test. Ezzel szemben a néptáncnál nincsenek pózok. Ott azt kellett megtanulnom, hogy mi az a mozgás, ami a képen is az lesz, hogy nézőként is érezzük a mozdulatot, a lendületet.
A székiek között töltött idővel egy olyan világ tárult fel előtte, amelynek megörökítése több évtizedes munkává nőtte ki magát. A hagyományos paraszti kultúra ünnepei és hétköznapjai, a munka, a táncrend az olajlámpa fényében, a viseletek és mindenekelőtt az emberek kerültek a fényképezőgépe elé. Korniss számára a hiteles ábrázolás alapfeltétele, hogy a fényképezőgép mögött álló embernek ismernie kell azt a világot, amelyet megörökít.
A tánc tehát különleges helyet foglal el Korniss Péter életművében. Az Állami Népi Együttest már Rábai Miklós idején fényképezte, később Timár Sándor munkáját is dokumentálta. A Balettintézet első néptánctagozatos osztályának tagjai – köztük Sztanó Hédi, Zsuráfszky Zoltán és Farkas Zoltán „Batyu” – szintén a fotóalanyai közé tartoztak. A táncosok munkáját nemcsak fényképezőként, hanem a művészi teljesítmény mögött rejlő fegyelem és kitartás ismerőjeként figyelte.
– A táncot mindig is különösen tiszteltem, ahogyan magát a művészt is. A feleségemet is ennek köszönhetően ismertem meg. Mélyen kalapot emelek mindazok előtt, akik reggel odaállnak a rúdhoz, akármilyen napjuk is van, akárhogy ébrednek, akárhogy fáj a lábuk. Délelőtt, délután próbálniuk kell, este pedig felgördül a függöny.
A beszélgetést vezető Sztanó Hédi több alkalommal is dolgozott Korniss Péterrel, és személyesen is megtapasztalta, milyen érzékenységgel fordul azok felé, akiket fényképez. Szerinte a fotográfus egyik legnagyobb erénye, hogy könnyen teremt kapcsolatot az emberekkel, városi emberként is képes belehelyezkedni az ő világukba, miközben soha nem tolakodó. A Kossuth-díjas fotográfus jövőre ünnepli kilencvenedik születésnapját, tervei szerint életmű-kiállítással készül a kerek jubileumra.
A Győri Filharmonikus Zenekar Portré című sorozata november 18-án, 18 órakor folytatódik a Zichy-palotában. Második alkalommal Mihályi Gábor, Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja érkezik. Pályája szorosan összefonódik a Magyar Állami Népi Együttessel, amelynek 2016 óta vezetője. Munkásságában a néptánc hagyománya nem lezárt örökség, hanem ma is élő, alakítható és újraértelmezhető művészi nyelv.
A „…én színházban gondolkodom” – Mihályi Gábor koreográfus portréja című, Sztanó Hédi rendezésében készült film olyan alkotót mutat be, aki a magyar néptánc hagyományát a színpadi gondolkodással kapcsolja össze, és művészetével generációk számára teszi élővé a hagyományt.
Váltsd meg jegyedet a filmvetítésre és az azt követő alkotói beszélgetésre ITT
A filmeket a Magyar Művészeti Akadémia térítésmentesen bocsátja rendelkezésre.
Fotó: Farkas Mónika