Gyengénlátó Változat

Startol a Korszakok évad Tatabányán is!

Berobbant az ősz, ezzel együtt szeptember 24-én (kedden) elindul a Filharmonikus Hangversenybérletek értékesítése Tatabányán is! A Győri Filharmonikus Zenekar 2024/2025-ös, Korszakok mottójú évada három fantasztikus koncertet ígér népszerű és szeretett művekkel, ugyanakkor nem maradnak el az igazi wow-élmények sem.

Korszakok_Tatabánya.jpg

A bérlet nyitányaként rögtön érkezik egy neves jubileum: magyar operettszerzőnk, Kálmán Imre száz évvel ezelőtt írta mesterművét, mely töretlen népszerűségnek örvend azóta is. A Mester és Marica című szcenírozott koncert a Budapesti Operettszínház fantasztikus művészeivel a Vértes Agorájában csendül fel november 27-én. 

A 2025-ös év elhozza a romantikus szláv művek nagyjait: Csajkovszkij, Hacsaturján és Dvořák, valamint Smetana örökzöld dallamai hangoznak fel január 23-án Berkes Kálmán művészeti vezetőnk irányításával. 
 
Majd a bérlet zárásaként közös koncertünket a Kossuth-díjas Hot Jazz Banddel április 2-án tartjuk, Rácz Márton dinamikus vezényletével az 1920-as, ’30-as és ’40-es évek slágereit, kupléit játsszuk. 

Reméljük, hogy sokszínű kínálatunkkal elnyertük tetszését! Felhívjuk figyelmetek, hogy a bérletet online is megvásárolhatjátok. További információkért kérjük, kövessétek Facebook-oldalunkat! Reméljük velünk tartotok a következő évadban is!

A tatabányai programfüzet pdf változata IDE kattintva elérhető. 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Olvass friss információkat, értesülj aktualitásokról, rendezvényekről!

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom. Feliratkozom a Győri Filharmonikus Zenekar hírlevelére.