Gyengénlátó Változat

Indul a Korszakok évad Mosonmagyaróváron is!

Berobbant az ősz, ezzel együtt szeptember 17-én (kedden) elindul a Győri Filharmonikus Zenekar bérletvására Mosonmagyaróváron is. Társulatunk a 2024/2025-ös időszakban öt fantasztikus koncertet ígér népszerű és szeretett művekkel, ugyanakkor nem maradnak el az igazi wow-élmények sem.

Mosonmagyaróvár.jpg

Nagyszabású mesterművel indítjuk a mosonmagyaróvári bérletet október 18-án a Nepomuki Szent János-templomban. Neves külföldi énekes szólisták és a Neuer Madrigalchor Kórus közreműködésével hangzik fel a csodálatos beethoveni oratorikus mű, a Missa Solemnis, Barnás Antal vezényletével. Majd nem sokkal ez után ünnepelhetjük magyar operettszerzőnk, Kálmán Imre mesterművét, mely száz éve töretlen népszerűségnek örvend, november 26-án érkezik a Mester és Marica című szcenírozott koncert a Budapesti Operettszínház művészeivel. 
 
A 2025-ös farsangi időszak vidáman indul, február 17-én meglepetéskoncerttel készülünk sok humorral és vidámsággal. Többek között Lehár Ferenc, Strauss és Hacsaturján műveit adjuk elő Török Levente vezényletével a Flesch Központban. Közös koncertünket a Kossuth-díjas Hot Jazz Banddel április 4-én tartjuk, Rácz Márton dinamikus vezényletével az 1920-as, ’30-as és ’40-es évek slágereit, kupléit játsszuk. A bérlet zárásául a Mosonmagyaróvári Várudvarba invitálunk Titeket június 13-án, a Zenélő Udvar című programban Mozart és Haydn művei csendülnek fel Berkes Kálmán művészeti vezetőnk irányításával, Bónitz Márton koncertmesterünk és Szépszabó Marine szólóbrácsaművészünk közreműködésével. 

Reméljük, hogy sokszínű kínálatunkkal elnyertük tetszésetek! Felhívjuk figyelmetek, hogy a bérletet 27.000 Ft-ért vásárolhatjátok meg a Flesch Központban szeptember 17-től. További információkért kérjük, kövessétek Facebook-oldalunkat! Reméljük velünk tartotok a következő évadban is!

A mosonmagyaróvári bérlet programfüzete online is megtekinthető IDE kattintva. 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Olvass friss információkat, értesülj aktualitásokról, rendezvényekről!

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom. Feliratkozom a Győri Filharmonikus Zenekar hírlevelére.