Gyengénlátó Változat

Korszakok a Liszt Ferenc Hangversenybérletben

Berobbant az augusztus, ezzel együtt elindult az izgalmas időszak, a Győri Filharmonikus Zenekar meghirdette új évadát. Ahogy az elmúlt években, így most is nagyon szép és gazdag évad vár a nagyérdeműre vidéki, így soproni helyszínünkön is, a jól ismert és kedvelt művekkel, ugyanakkor nem maradhat el az igazi wow-élmény sem/images/fajlok/gyfz_leporello2425sopron_web.pdf.

Sopron_évad

 

 

A Liszt Ferenc Hangversenybérlet hagyományosan A zene világnapi műsorral indul, Erkel Ferenc Hunyadi László-nyitányával és Liszt Ferenc 2. (A-dúr) zongoraversenyével, a szólista Balog József minden bizonnyal elbűvöli soproni közönségünket. A szeptember 28-i nyitókoncert második félidejében hangzik fel a megunhatatlan nagy romantikus zenemű, Franck d-moll szimfóniája Berkes Kálmán művészeti vezetőnk dirigálásával.

Nagy megtiszteltetés, hogy a júniusi karmesterkurzus után visszatér a győri együtteshez Martin Sieghart, a világszerte ismert és elismert dirigens. A november 18-i Eroica című programban Bartók Béla és Beethoven 3. (Esz-dúr) szimfóniája csendül fel, a programban felhangzó Haydn C-dúr gordonkaversenyének szólistája Harriet Krijgh lesz.

A 2024-es évet a Brahms & Schumann program zárja a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban. Társulatunk vezető karmestere, Rajna Martin dirigálásával hangzik fel Weber Oberon-nyitánya, majd Brahms kettősversenye, Dalibor Karvaly hegedűművésszel és Varga Tamás gordonkaművésszel. A december 13-i programot Schumann 1. (B-dúr) szimfóniája zárja.
A farsangi időszak vidáman indul bérletével, Maskarások címmel érkezik február 25-én Hacsaturján Álarcosbál szvitje és Csajkovszkij 5. (e-moll) szimfóniája. Az est karmestere a visszatérő Török Levente lesz, a program gazdag kínálatában megtaláljuk még Françaix Klarinétversenyét Varga Gáborral, a nemzetközi koncertélet állandó szereplőjével.

Nagyhéten Rossini Stabat Mater című siraloménekét tűzzük műsorra a Szent Mihály templomban április 16-án. Nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat a Nemzeti Énekkar, Somos Csaba karigazgatóval és legkiválóbb énekes-szólistáinkkal, Kolonits Klárával, Balga Gabriellával, Horváth Istvánnal és Bakonyi Marcellel, a karmester Rajna Martin lesz.

Bérletének zárásaként érkezik a vérpezsdítő koncert a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarral. Kóczán Péter dirigálásával Bizet, di Maroni, R. Strauss, Massenet művei csendülnek fel, a nyáresti koncert szólistái Kékes Kata gitárművész és Tarcsay Péter oboaművész lesznek.

A soproni bérletek értékesítése augusztus 27-én kezdődik! A soproni bérletes programfüzet IDE kattintva megtekinthető!
 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Olvass friss információkat, értesülj aktualitásokról, rendezvényekről!

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom. Feliratkozom a Győri Filharmonikus Zenekar hírlevelére.