Pusker Júlia nagy örömmel tér vissza a Richter Terembe
A Richter János Hangversenybérlet programjában mutatkoznak be a Pannon Filharmonikusok Bogányi Tibor vezényletével. A november 22-i programban csendül fel a hegedűrepertoár egyik legtöbbet és legnehezebbnek ítélt alkotása, Sibelius d-moll hegedűversenye. A finn mestermű szólistája, Pusker Júlia 2022 után nagy örömmel tér vissza a Richter Terembe, korábban a győri társulattal Beethoven románcot adták elő. „Nagyon szép emlékem fűződik az első bemutatkozásomhoz, annál is inkább, hisz Győr az egyik kedvenc helyem, édesanyám szülővárosáról van szó, a nagyszüleim egészen mostanáig itt éltek. A személyes kötődés miatt is örülök, hogy ismét a Richter Teremben játszhatok” – meséli a kiváló szólista. 
Sibelius d-moll hegedűversenye Pusker Júlia repertoárjában kiemelt helyet foglal el, a kihívásokkal tűzdelt mű olyan állóképességet, technikai tudást és felkészültséget igényel, ami még a hegedűirodalomban is ritka. Ugyanis mind a három tételre jellemző az a hihetetlen intenzitás, mely nagy erőnlétet, összpontosítást és koncentrációt követel meg a szólistától. „Eddig még csak egyszer tudtam fellépni ezzel a darabbal, hálás vagyok, hogy a Pannon Filharmonikusok ezt választották, hiszen gyönyörű zenéről beszélünk, örülök, hogy megmutathatjuk a győri közönségnek is.”
Pusker Júlia a győri november 22-i bérletes programnak köszönhetően Pannon Filharmonikusokkal tér most vissza, Bogányi Tibor karmesterrel azonban ez lesz az első találkozásuk. „A versenymű is kamarazene. Ilyenkor az az ideális helyzet, ha a karmester és a szólista is megtalálja azt a közös nevezőt, azt a közös hangot, ahol mindketten ugyanazt a zenei elképzelést tudják képviselni, és ugyanazért a célért dolgoznak. Amikor ez a harmónia megszületik, akkor hallhat a közönség egy olyan koncertet, ami tényleg emlékezetes lesz” – világít rá Pusker Júlia hegedűművész.
A Pannon Filharmonikusok november 22-i győri koncertjére jegyek ITT vásárolhatók.