ugras_a_tartalomra
gyengenlato_valtozat

Pro Orchestra-díj

A Győri Filharmonikus Zenekar 2018-ban ünnepelte hivatásossá válásának 50. évfordulóját. A társulat a jubileumi évben megalapította a Pro Orchestra-díjat azzal a céllal, hogy kifejezze tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek, cégek és közösségek iránt, akik tevékenységükkel, támogatásukkal segítik a zenekar szellemi és anyagi gyarapodását, védelmét. 2024_12_14_Pro Orchestra koncert 015.jpg

A társulat megtisztelő Pro Orchestra-díját az alapítás évében a főtámogatóknak, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (későbbi Kulturális és Innovációs Minisztériumnak), valamint a főszponzornak, az Audi Hungaria Zrt.- nek adományozta.

Azt követő évben, 2019-ben dr. Szekeres Tamást, a Széchenyi István Egyetem korábbi rektorát tüntette ki, a társulat munkáját segítő önzetlen és elévülhetetlen erőfeszítéseiért, melyekkel hozzájárult a zenekar hazai és nemzetközi hírnevének öregbítéséhez.

Bár az ünnepi eseménysorozatot félbeszakította a 2020-as járványhelyzet, 2021-ben már Vidos Tibor, a Győri Filharmonikus Zenekar kiemelt rendezvényeinek műszaki lebonyolításában végzett önzetlen és magas színvonalú munkájáért vehette át az együttes Pro Orchestra-díját.

A 2023-as év újabb fordulópontot hozott a Győri Filharmonikus Zenekar életében, ugyanis létrejött a Pro Orchestra Alapítvány. A nemes kezdeményezés zenetörténeti jelentőséggel bírt, hisz a bőkezű lokálpatrióták, a győri alapító tagok nemcsak anyagilag, de kiállásukkal is markánsan jelezték mind a közönség, mind a város közössége felé, hogy a zenekar értékteremtő munkája támogatásra érdemes. A társulat hálája és megbecsülése jeléül a tavalyi Pro Orchestra-díjakat az alapítók: Prof. Dr. Oláh Attila, Petz Dávid és Szekeres István vehették át. 

A zenekar vezetőségének döntése értelmében a 2024. évi díjazott a Győri Rendőrkapitányság lett, aki gyors és eredményes munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a társulat januárban ellopott vadászkürtje ismét zenei szolgálatot teljesíthessen. 

Abonnieren Sie unseren Newsletter!

Erfahren Sie über die aktuellen Meldungen, Veranstaltungen!

Ich habe die Datenschutzbestimmungen gelesen und erkenne diese ausdrücklich an. Ich abonniere den Newsletter des Philharmonischen Orchesters Győr.