Ugrás a tartalomra
Gyengénlátó Változat

Pusker Júlia nagy örömmel tér vissza a Richter Terembe

A Richter János Hangversenybérlet programjában mutatkoznak be a Pannon Filharmonikusok Bogányi Tibor vezényletével. A november 22-i programban csendül fel a hegedűrepertoár egyik legtöbbet és legnehezebbnek ítélt alkotása, Sibelius d-moll hegedűversenye.  A finn mestermű szólistája, Pusker Júlia 2022 után nagy örömmel tér vissza a Richter Terembe, korábban a győri társulattal Beethoven románcot adták elő. „Nagyon szép emlékem fűződik az első bemutatkozásomhoz, annál is inkább, hisz Győr az egyik kedvenc helyem, édesanyám  szülővárosáról van szó, a nagyszüleim egészen mostanáig itt éltek. A személyes kötődés miatt is örülök, hogy ismét a Richter Teremben játszhatok” – meséli a kiváló szólista. Julia Pusker, portrait by Szilvia Csibi-Mupa.webp

Sibelius d-moll hegedűversenye Pusker Júlia repertoárjában kiemelt helyet foglal el, a kihívásokkal tűzdelt mű olyan állóképességet, technikai tudást és felkészültséget igényel, ami még a hegedűirodalomban is ritka. Ugyanis mind a három tételre jellemző az a hihetetlen intenzitás, mely nagy erőnlétet, összpontosítást és koncentrációt követel meg a szólistától. „Eddig még csak egyszer tudtam fellépni ezzel a darabbal, hálás vagyok, hogy a Pannon Filharmonikusok ezt választották, hiszen gyönyörű zenéről beszélünk, örülök, hogy megmutathatjuk a győri közönségnek is.” 

Pusker Júlia a győri november 22-i bérletes programnak köszönhetően Pannon Filharmonikusokkal tér most vissza, Bogányi Tibor karmesterrel azonban ez lesz az első találkozásuk. „A versenymű is kamarazene. Ilyenkor az az ideális helyzet, ha a karmester és a szólista is megtalálja azt a közös nevezőt, azt a közös hangot, ahol mindketten ugyanazt a zenei elképzelést tudják képviselni, és ugyanazért a célért dolgoznak. Amikor ez a harmónia megszületik, akkor hallhat a közönség egy olyan koncertet, ami tényleg emlékezetes lesz” – világít rá Pusker Júlia hegedűművész.  

A Pannon Filharmonikusok november 22-i győri koncertjére jegyek ITT vásárolhatók.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Olvass friss információkat, értesülj aktualitásokról, rendezvényekről!

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom. Feliratkozom a Győri Filharmonikus Zenekar hírlevelére.