Ugrás a tartalomra

Szavak nélkül, avagy a siker mentén

Bérletes bemutatkozásaink lassan az évad végéhez közelednek, a Győri Filharmonikus Zenekar előtt még aktív időszak áll. A különleges, izgalmas és felfokozott zenei élményből továbbra sincs hiány, közönségünk ovációval fogadta múlt csütörtöki Szavak nélkül című programunkat Christoph Koncz vezényletével.

696656681_1608744771178625_4220856432586155880_n.webp

 

A május 7-i hangverseny kirobbanó sikerét idei partner estünkön együtt ünnepelhettük Győr polgármesterével és főszponzorunkkal, az Audi Hungaria Zrt. vezetőivel, akiknek nagy köszönet a folyamatosan támogatásért, amivel hozzájárulnak társulatunk professzionális, magas szintű alkotói és előadói munkájának kiteljesedéséhez, valamint közös kulturális értékeink gyarapításához.

Az Audi Hungaria Győr idei partner est felvezetőjeként dr. Szabó Balázs zenetörténész világított rá a felhangzó, Liszt Ferenc Les Préludes című szimfonikus költeményének és Wagner monumentális Ring-ciklusának zenekarra átdolgozott verziójának legfőbb érdekességeire. Természetesen az est főszereplőjét, Christoph Koncz karmestert ismét elkísérte édesapja, Koncz Tamás. Korábban vezető karmesterként állt kiváló együttesünk élén, két fiát már akkor beszippantotta a szimfonikus nagyzenekari működés, a művészi létezés csodája. Stephan a Berlini Filharmonikusok szóló csellóművésze, míg Christoph, a Bécsi Filharmonikusok korábbi szólamvezetője, hegedűművésze karmesterként működik, aki a május 7-i Szaval nélkül című program fő darabját partitúra nélkül vezényelte. Bravúros teljesítménye nemcsak a társulatot, de az édesapát is lenyűgözte. „Nagy élmény volt, hogy ezt megélhettem.  Ez a program ugyanis nagy kihívás minden zenekarnak, akik ritkán játszanak Wagnert. Nagyon fekete a kotta, rengeteg hanggal, igazi harci feladat volt a társulatnak” - szólt Koncz Tamás dicsérete. 

Évad vége ide vagy oda, nem fér hozzá kétség, csúcsformában van a Győri Filharmonikus Zenekar. „A koncert utáni fogadáson arról beszélgettünk meghívott vendégeinkkel, hogy Wagner, Richard Strauss és Igor Stravinsky, valamint Bartók Béla az oly divatos filmzenék alapjait fektették le. Christoph Koncz ma este partitúra nélkül vezényelte végig ezt a kiváló átiratot, a Ring-ciklus legismertebb részleteit, a vezérmotívumokat hetvenötpercbe sűrítve. Tisztán láthattuk magunk előtt az istenek és hősök grandiózus történetét. Wagner képes volt zenéjével felmutatni a germán mitológia főbb cselekményét. Az a fajta hangszerelés, az a fajta textúrája a zenekari szólamoknak, amit ő elsőként megírt, azt az eszközparkot használják ma az alkalmazott zeneszerzésben” – világított rá a párhuzamra a társulat igazgatója, Fűke Géza. 

Tekintse meg képgalériánk:

 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Olvass friss információkat, értesülj aktualitásokról, rendezvényekről!

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom. Feliratkozom a Győri Filharmonikus Zenekar hírlevelére.