
Győri Filharmonikus Zenekar
A Győri Filharmonikus Zenekar bérleti hangversenyének műsorában két nagyszabású Brahms-mű csendül fel. A német romantika nagymesterét egy életen át tartó, mély barátság fűzte a magyar származású világhírű hegedűművészhez, Joachim Józsefhez. Jó viszonyukat 1880-ban azonban súlyos magánéleti válság árnyékolta be: Joachim házasságának megromlásakor Brahms a feleség pártját fogta, s ennek következtében a hegedűs évekre megszakította vele a kapcsolatot. A zeneszerző ezt a számára oly fájdalmasan hiányzó barátságot helyreállítandó komponálta meg 1887-ben hegedűre és csellóra a lélek mélyéről fakadó melódiákat megszólaltató a-moll kettősversenyét: ilyen nemes szándékkal kevesen vették kézbe a tollat a zene történetében! A szünet után az 1876-ban bemutatott monumentális 1. szimfónia csendül fel, amelyet formátuma és gondolatgazdagsága alapján a kortársak hamarosan csak Beethoven 10. szimfóniájaként emlegetettek. A Győri Filharmonikusok világhírű vendégeket hívtak erre az alkalomra Fenyő László gordonkaművész és az est dirigálását is magára vállaló Baráti Kristóf hegedűművész személyében.
Műsor:
J. Brahms: a-moll kettősverseny hegedűre és gordonkára, op. 102 (32’)
***
J. Brahms: 1. (c-moll) szimfónia, op. 68 (45’)
Közreműködik: Fenyő László — gordonka
Vezényel és hegedűn közreműködik: Baráti Kristóf
2026. november 20. 18:00 - 20:00 JEGYVÁSÁRLÁS
Győri Filharmonikus Zenekar
A Győri Filharmonikus Zenekar bérleti hangversenyének műsorát egy ősbemutató indítja: a kortárs magyar zeneszerzés egyik legszínesebb alkotóegyénisége, Balogh Máté Chinese Concerto című új darabjának premierjét hallgathatja meg a győri közönség, Bruno Cascone ütőhangszeres művész szólójával. Ligeti György immár a modern zene klasszikusai közé tartozik: minden bizonnyal sokak számára emlékezetes lesz megismerni az életmű egyik korai remekét, a komponista Erdélyben töltött gyermekkorának népzenei élményei és a bukaresti Folklór Intézetben végzett gyűjtőmunkája által ihletett, 1951-ben komponált Román koncertet, amelyet a kommunista cenzúra tiltása miatt csak 1971-ben mutattak be. Azóta világszerte kedveltté, a nagy zenekarok repertoárjának állandó műsordarabjává vált az energiától duzzadó pompás kompozíció. A szünet után a szimfonikus zenekari zene történetének egyik legfontosabb, a műfajnak új irányt szabó mesterdarabja, Beethoven 1803–04-ben keletkezett, eredetileg Bonaparte Napóleonnak, utóbb az emberi hősiesség eszméjének dedikált „Eroica” szimfóniája csendül fel, a Németországból érkező Hontvári Gábor irányításával.
Műsor:
Balogh M.: Chinese Concerto (ősbemutató) (15')
Ligeti Gy.: Concert Românesc (14')
***
L. van Beethoven: III. (Esz-dúr) „Eroica” szimfónia, op. 55 (47’)
Közreműködik: Bruno Cascone — ütőhangszerek
Vezényel: Hontvári Gábor
2027. január 21. 19:00 - 21:00 JEGYVÁSÁRLÁS
Győri Filharmonikus Zenekar
A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenyének első felében a hegedűirodalom legfontosabb versenyműve, Ludwig van Beethoven 1806 karácsonyán bemutatott D-dúr hegedűversenye csendül fel, amely az úgynevezett „szimfonikus versenymű” gondolatának tökéletes megvalósulása: a kortársak briliáns csillogású, ám talmi értékű virtuóz koncertjei helyett a magasrendű zenei tartalmat állítja a középpontba, amelynek kibontásából a hegedű és a zenekar egyforma jelentőséggel veszi ki a részét. Az előadás szólistája neves vendégművész, a Bécsi Filharmonikus Zenekar egyik koncertmestere, Volkhard Staude lesz. A második félidőben a romantikus zenekari irodalom egyik ékköve, Dvořák 1889-ben készült nagyszabású 8. szimfóniája hangzik el, amely zenei anyagának gazdagsága és a kidolgozás mesteri tökéletessége alapján joggal sorakozik a rákövetkező „Az Új világból”-szimfónia mellé. A Győri Filharmonikusokat a hegedűsként is világszerte ismert Michael Maciaszczyk dirigálja.
Műsor:
L. van Beethoven: D-dúr hegedűverseny, op. 61 (42’)
***
A. Dvořák: 8. (G-dúr) szimfónia, op. 88, B. 163 (34’)
Közreműködik: Volkhard Steude — hegedű
Vezényel: Michael Maciaszczyk
2027. február 25. 18:00 - 20:00 JEGYVÁSÁRLÁS
Győri Filharmonikus Zenekar
A Művészetek Palotájában megrendezett hangversenyén Dohnányi Ernő születésének 150. évfordulója előtt tiszteleg a Győri Filharmonikus Zenekar: a koncert nyitószáma az 1923/24-ben készült, magyar népzenei motívumokat feldolgozó remek ciklus, a Ruralia Hungarica. A folytatásban a 20. század zenéjének egyik legnagyobb remekműve, Debussy „három szimfonikus vázlata”, A tenger csendül fel, amely hangszerelésével, tematikájának mesteri kidolgozásával új fejezetet nyitott a zenekari muzsika történetében. Igor Stravinsky Tavaszi áldozata Arthur Honegger szerint „a zene atombombája”. Az 1913-as premier valóban bombaként robbant, óriási botrányt keltve. Ma már persze a modern zene egyik utánozhatatlanul zseniális csúcsteljesítményét látjuk ebben a műben, amelynek megszólaltatása az egyik legnagyobb kihívás a zenekar és karmester számára. A Győri Filharmonikusokat az Ausztriából érkező, az együtteshez sok szállal kötődő Christoph Koncz dirigálja.
Műsor:
Dohnányi Ernő: Ruralia Hungarica, op. 32b (25’)
C. Debussy: A tenger (23’)
***
I. Sztravinszkij: Tavaszi áldozat (33’)
Vezényel: Christoph Koncz

Győri Filharmonikus Zenekar
A Győri Filharmonikus Zenekar nyári hangversenyét Haydn 102. B-dúr szimfóniája indítja, amely 1794-ben, a mester második londoni koncertkörútjának kapcsán keletkezett. A négy tételes darab talán kevésbé ismert – melléknevekkel is kitüntetett – társdarabjainál, ugyanakkor elemzői Haydn legjobb szimfóniái között tartják számon. Teljes joggal: az érett mesterségbeli tudás korlátlan invencióval ötvöződik ebben a felfedezésre méltó alkotásban. Különleges versenymű szólal meg a folytatásban: Szergej Kuszevickij, a Boston Symphony Orchestra világhírű karmestere a kortárs zene önzetlen protektoraként, többek között Bartók Concertójának és Stravinsky Zsoltárszimfóniájának megrendelőjeként és bemutatójaként írta be nevét a zenetörténetbe. Kevesen tudják, hogy magasra ívelő dirigensi pályája előtt nagybőgő-művészként is komoly nevet szerzett magának. Hangszerének repertoárját 1902-ben egy fontos versenyművel is gazdagította, amely ezúttal a kiváló Devich Gergely előadásában csendül fel. A programot a szimfonikus zene történetének egyik legnagyobb remekműve Schubert 1822-ben komponált, mindössze két tételből álló „Befejezetlen” szimfóniája zárja – ez a két tétel azonban önálló univerzum a gondolati és érzelmi tartalom szinte felfoghatatlan mélységeivel és a szerkezet mesteri tökéletességével. A Győri Filharmonikusokat Bényi Tibor dirigálja.
Műsor:
J. Haydn: B-dúr szimfónia, No. 102, Hob.I:102 (24’)
S. Koussevitzky: fisz-moll bőgőverseny, op. 3 (17’)
F. Schubert: 7. (h-moll) „Befejezetlen” szimfónia, D. 759 (25’)
Közreműködik:Devich Benedek - nagybőgő
Vezényel: Bényi Tibor
2027. június 10. 20:00 - 22:00 JEGYVÁSÁRLÁS