Ugrás a tartalomra

Fény és árnyék – különleges koncertélmények Veszprémben és Sopronban

gyfz_EVAD2627gyor_facebook_esemeny_1336x700px valtsdmeg.webp

A Győri Filharmonikus Zenekar hivatalosan is meghirdette következő évadát, amely Fény és árnyék mottóval Veszprémben és Sopronban is különleges zenei találkozásokat ígér. A két város közönségét a következő hónapokban Mozart, Brahms, Csajkovszkij, Mahler, Schumann, Beethoven, Liszt Ferenc és Respighi remekművei várják, miközben a pódiumon kiváló karmesterek, elismert szólisták és nemzetközi hírű vendégművészek találkoznak a zenekarral.

Veszprémben újra találkozásokra hív a zene

A veszprémi évad szeptember 24-én a Visszhangok című nyitóhangversennyel veszi kezdetét, Alexei Kornienko vezényletével. Az évad egyik meghatározó szerzője Brahms, november 19-én Fenyő László csellóművész és Baráti Kristóf hegedűművész közreműködésével válogatott művei szólalnak meg.

A tavalyi év nagy sikere után idén is folytatódik az adventi hagyomány. Ismét színpadra lép a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola Gyermekkara, Molnár Gabriella karvezetésével. A koncertet ezúttal is Baross Ádám dirigálja, a műsor középpontjában pedig Csajkovszkij ünnepi muzsikája és a gyermekkar varázslatos előadása áll.

A szezon egyik különleges vendége 2027. február 19-én érkezik Veszprémbe. Nabil Shehata, a Berlini Filharmonikusok egykori első szólónagybőgőse világszerte ismert muzsikusként épített karriert, majd Daniel Barenboim ösztönzésére a karmesteri pályát választotta.

A veszprémi bérletmegújítás már elindult, új bérlet vásárlására a szeptember 24-i nyitóhangverseny kezdetéig van lehetőséged. A Hangvilla jegypénztára hétköznapokon 9 és 17 óra között tart nyitva, 12 és 12.30 között ebédszünettel.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS BÉRLETVÁSÁRLÁS

Sopronban is folytatódik a találkozások évada

Szeptember 28-tól Sopron közönségét is gazdag koncertélményekkel várja a Győri Filharmonikus Zenekar. A Liszt Központban induló évadnyitó hangversenyt Alexei Kornienko vezényli. A következő hónapokban Mozart, Liszt Ferenc és Csajkovszkij remekművei kerülnek a fókuszba.

A 2027-es év egyik kiemelkedő zenei évfordulója Beethoven halálának 200. évfordulója, amelyhez a Győri Filharmonikus Zenekar több hangversennyel is kapcsolódik. A soproni Liszt Központban Gérard Korsten vezényli az együttest a nagy mester műveire épülő koncerten.

A tavasz egyik különleges eseménye a Római vakáció című hangverseny lesz. Az évad egyik zenei ritkaságaként Respighi kevésbé ismert, mégis különleges alkotása, a Botticelli-triptichon is megszólal, Kóczán Péter vezényletével. A soproni bérletsorozat májusban Mozart és Csajkovszkij műveivel zárul, Teremi Dárius dirigálásával.

A Liszt Ferenc Hangversenybérlet megújítását személyesen – hétfő kivételével – keddtől péntekig 10 és 17 óra között intézheted. Új bérlet vásárlására a szeptember 28-i nyitóhangverseny kezdetéig van lehetőséged.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS BÉRLETVÁSÁRLÁS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Olvass friss információkat, értesülj aktualitásokról, rendezvényekről!

Az Adatvédelmi szabályzatot megértettem és elfogadom. Feliratkozom a Győri Filharmonikus Zenekar hírlevelére.