Hírek
Szimfonikus ABBA a Richter Teremben!
Az 1972-ben alakult svéd ABBA-együttes minden túlzás nélkül egyike a popkultúra ikonikus formációinak. Az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivál megnyerésével induló mesés karrierjük során a két hölgyből és két úrból álló csapat több mint 100 dalt vitt sikerre, amelyet több mint 400 millió eladott lemez igazol vissza. Jóllehet aktív pályafutásukat 1982-ben lezárták, négy évtizeddel később is aligha van olyan nap, hogy a világ valamelyik pontján ne csendülne fel fülbemászóan dallamos és életteli ritmusú slágereik valamelyike.
A magyar kultúra napján díjazták Vrábel Ilonát
A magyar kultúra napját január 22-én 1989 óta ünnepeljük, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnuszt mintegy kétszáz évvel ezelőtt, 1823-ban. A győri önkormányzat hagyományosan minden évben ekkor adja át a „Győr Művészetéért” és a „Győr Közművelődéséért” járó kitüntető címeket, illetve elismerésben részesíti a város kulturális intézményeiben kiemelkedő színvonalon teljesítő munkatársakat.
BÚÉK Győr 2023!
BÚÉK GYŐR 2023! – Nagy szeretettel várjuk a Győri Filharmonikus Zenekar idei évi első koncertjére a Richter Teremben!
Richter Terem jegypénztár
Tisztelt Közönségünk!
A Richter Terem jegypénztára a karácsonyi ünnepekre való tekintettel 2022. december 21-én (szerdán) 17:00-kor zár.
Nyitás: 2023. január 4. (szerda) 10:00
Békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk mindenkinek!
Győri Filharmonikus Zenekar
Zenélő Hétvégék a Győri Filharmonikus Zenekarral - Rómeó és Júlia
Zenélő Hétvégék a Győri Filharmonikus Zenekarral
Rómeó és Júlia
A nagysikerű nyári Zenetábort folytatva, egy zenélő hétvégéket ígérő sorozatot indítunk:
A 2022-es év végi Zenélő Hétvégén Lúdanyó meséi melegítették fel a zenekari fészket. 2023-ban elsőként Rómeó és Júlia kalandjaira invitálunk!
Richter Terem jegypénztár
Tisztelt Közönségünk!
A Richter Terem jegypénztára 2022. december 16-án (pénteken) 15:30-kor zár.
Nyitás: 2022. december 19. (hétfő) 10:00
Richter Terem jegypénztár
Tisztelt Közönségünk!
A Richter Terem jegypénztára 2022. december 13-án (kedden) 11:00-kor nyit.
Köszönjük a megértést!
Rost Andrea a Győri Filharmonikusokkal ünnepel
Bár születésnapja az Ikrek havában, június 15-re esik, az idei éve e kerek évfordulóról szól. Rost Andrea, a Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja kirobbanó formában, tele tettvággyal és álmokkal éli mindennapos életét. A világhírű szoprán maga köré gyűjtötte fantasztikus kollégáit és tanítványait, akikkel az országban több helyütt is bemutatkozik születésnapi koncertjén.
Ajándékozzon valódi értéket!
Richter János, a győri születésű karmester megannyi szállal kötődik városunkhoz, nevét több intézmény is nagy tisztelettel őrzi s ápolja. A méltán világhírű dirigens öröksége megkerülhetetlen a mai klasszikus zenei életben, nevét nemzetközileg számon tartják és tisztelik, kultusza a világban sokkal magasabban jegyzett, mint hazánkban, illetve Győrött. Ezért érezte kötelességének a Győri Filharmonikus Zenekar, hogy a 2016-ban megjelent Christopher Fifield Richter Jánosról szóló angol nyelvű kötetét magyar nyelven megjelentesse.
A "BÚÉK Győr 2023!" jegyek átvehetők!
Értesítjük a Nikisch Artúr Hangversenybérlettel rendelkező bérleteseinket, hogy a január 8-i, Richter Teremben rendezett BÚÉK Győr 2023! c. hangversenyünk jegyei a mai naptól átvehetők a Richter Terem jegypénztárában.